Közúti fuvarozás

Közúti fuvarozás
A közúti fuvarozás egyik legfontosabb előnyei között említhető, hogy az áru a feladótól a megrendelőig átrakodás mentesen, közvetlenül jut el, ennek hála pedig minimálisra csökken a rakodás folyamata mentén bekövetkezhető sérülések és kellemetlenségek kockázata. A közúti fuvarozás további előnyei között említhető meg az is, hogy a gépjárművezető a kközúti fuvarozás folyamán végig figyelni tud a szállítandó árunkra, nem maradnak ellenőrizetlenül, végig figyelem alatt állnak.
közúti fuvarozás – Megbízható feltételekkel!
A közúti fuvarozás háztól-házig, kötetlen pályán kiviteleződik, és rugalmas, kedvező közúti fuvarozás költségekkel kivitelezhető cégünk által. Egy viszonylag gyors szállítási mód, amely mentén a fuvarozási szerződés magában foglal minden lényeges és számottevő adatot. Nem túl gyakran merül fel az áruátrakás lehetősége sem. Az árufuvarozási szerződés mindig a közúti fuvarozás folyamatának a megkezdése előtt jön létre, de a legtöbb helyzetben nem ölt önálló okmányformát. A szerződés létrejöttét az egyes fuvarozási folyamatok során kiállított fuvarlevél, valamint annak megfelelő példánya fogja igazolni. A fuvarlevél a legtöbb esetben csak a fuvarozási szerződés legfontosabb feltételeit foglalja össze. A közúti fuvarozás egyik hátránya, hogy többnyire meg van határozva a szállítandó rakomány mérete, súlya, és sokkal lényegesebb munkaerőt követel meg. Megbízható közúti fuvarozás miatt keresse cégünket!
Kérjen ajánlatot Most!
Egyéb szállítási módjaink: légi szállítmányozás, tengeri szállítmányozás, vasúti szállítmányozás.