Közúti áruszállítás

Közúti áruszállítás

Közúti áruszállítás

közúti áruszállítás egyik legfontosabb előnyei között említhető, hogy az áru a feladótól a megrendelőig átrakodás mentesen, közvetlenül jut el, ennek hála pedig minimálisra csökken a rakodás folyamata mentén bekövetkezhető sérülések és kellemetlenségek kockázata. A közúti áruszállítás további előnyei között említhető meg az is, hogy a gépjárművezető a közúti áruszállítás folyamán végig figyelni tud a szállítandó árunkra, nem maradnak ellenőrizetlenül, végig figyelem alatt állnak.

Közúti áruszállítás – Megbízható feltételekkel!

közúti áruszállítás háztól-házig, kötetlen pályán kiviteleződik, és rugalmas, kedvező közúti áruszállítás költségekkel kivitelezhető cégünk által. Egy viszonylag gyors szállítási mód, amely mentén a fuvarozási szerződés magában foglal minden lényeges és számottevő adatot. Nem túl gyakran merül fel az áruátrakás lehetősége sem. Az árufuvarozási szerződés mindig a közúti áruszállítás folyamatának a megkezdése előtt jön létre, de a legtöbb helyzetben nem ölt önálló okmányformát. A szerződés létrejöttét az egyes fuvarozási folyamatok során kiállított fuvarlevél, valamint annak megfelelő példánya fogja igazolni. A fuvarlevél a legtöbb esetben csak a fuvarozási szerződés legfontosabb feltételeit foglalja össze. A közúti áruszállítás egyik hátránya, hogy többnyire meg van határozva a szállítandó rakomány mérete, súlya, és sokkal lényegesebb munkaerőt követel meg. Megbízható közúti áruszállítás miatt keresse cégünket!

Kérjen ajánlatot Most!

Keressen minket elérhetőségeink egyikén!

Kapcsolatfelvétel